"Kerestük az év legígéretesebb fiatal vállalkozóját"

2003-as pályázat

ÁTADTÁK AZ ÉLETPÁLYA ALAPÍTVÁNY "2003 LEGÍGÉRETESEBB FIATAL VÁLLALKOZÓJA" PÁLYÁZATÁNAK DÍJÁT

Az Életpálya Alapítvány minden évben kiírja a "Keressük az év legígéretesebb fiatal vállalkozóját" pályázatot. A pályázatot benyújtóknak egy üzleti tervet kellett készíteni az Alapítvány által megadott formában, amit segédanyagként minden pályázó megkapott. Üzleti tervük elkészítéséhez igénybe vehették az ingyenes szakmai tanácsadást is, ha valamelyik témakör kidolgozásánál nehézségeik adódtak.
A pályázat elsődleges célja az volt, hogy olyan fiatalokat segítsen vállalkozásuk átgondolásában, akik egy bizonyos szakterületen - legyen az villanyszerelő, fodrász, asztalos, számítástechnikai cég és még sorolhatnánk - úgy érzik, hogy megélhetést tudnak biztosítani maguknak. Nem volt feltétel a már meglévő vállalkozás, sőt ha már létező cég pályázott nem lehetett egy évnél régebbi bejegyzésű.


Az országos döntő végeredménye, a három dobogós pályázó:



Az első helyezett 500.000 Ft- ot, a második 325.000 Ft- ot míg a harmadik helyezett 250.000 Ft- ot tudhatott magáénak.


2003. Legígéretesebb vállalkozója



Fóti Gábor és Buzási Bálint - Zooming You Bt.


AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ ZSŰRIJÉNEK TAGJAI:

Szpisják Erika, Erika Virágszalon, Az Életpálya Alapítvány 1997- es
pályázatának III. helyezett vállalkozója;
Czingráber János, Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
igazgatója, Az Életpálya Alapítvány vidéki koordinátora;
Fekete István, HIM Hungarian Interim Management, partner, az Életpálya Alapítvány kuratóriumának tagja;
Füleki Bálint, UDS Design - ügyvezető, Az Életpálya Alapítvány 1999- es
pályázatának II. helyezett vállalkozója;
Keszthelyi Péter, dc consult igazgatója, Az Életpálya Alapítvány tanácsadója;
Majdik Zoltán, Freshfields Bruckhaus Deringer ügyvédi iroda marketing
Igazgatója;
Nagy Dániel, Splendor Bt. tulajdonosa, Az Életpálya Alapítvány 2000-es pályázatának II. helyezett vállalkozója;


A különdíjak felajánlói:

Adómérleg Adótanácsadó Könyvelő Marketing Egyéni Cég
A & L Auditor
Bp. 4/9 sz. Ügyvédi Iroda
Békéscsabai Vállalkozói Centrum Kft.
Bringóhintó Kkt.
Gazella Kiadó /Pénzforrás Finanszírozási Kézikönyv
Fresfields Bruckhaus Deringer ügyvédi iroda
Hungary.Network Rt.
Junior Achievement Magyarország
Más Szemmel Bt.
MCOnet Hungary
Nádas Ügyvédi Iroda
Népszabadság Rt.
Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
PP Piac és Profit Üzleti Magazin
rEVOLUTION Software Kft.
Silanex Kft.
Varázsládika Kiadó
Zwack Unicum Rt.
Westel Mobil Távközlési Rt.

Külön köszönjük a fiatal Életpályás vállalkozók díjfelajánlásait:

Erika Virágszalon /1997.
Falusi Attila /2000.
Juhász Erika, Juhász László - Platán Vendégház és Természetes Gyógyhely /2002.
Old Sailor/1994.
Sgrafitto /2002.
Ökogazdabolt /2001.
Ölvedi Szabolcs Levente - Cybernetics /2001.
Paraland Bt. / 2000.
Pillangó Bt. / 2001.
Splendor Bt. /2000.
Takács Péter /2002.
UDS design /1999.

A kiválasztás sok összetevő alapján történt. Vizsgálták az ötletet, a piaci fogadtatást, a szakmai felkészültséget és anyagi hátteret, és végül de nem utolsósorban a résztvevők hozzáállását, vállalkozási attitűdjét. Ezek mind olyan tényezők, melyek túlmutatnak a pusztán leirt szövegnél, melyet az üzleti terv tartalmazhat.

A pályázati vetélkedő, mint mindig két fordulóból állt. Az első forduló négy területi helyszínen zajlott: idén Balatonföldváron /2003. május 30./ Salgótarjánban /június 3./ Cegléden /június 4./ és Debrecenben /június 5./ került megrendezésre.
Azok a pályázók, akik ezeken a területi helyszíneken dobogós helyezést értek el, bekerültek az Országos döntőbe.

Területi döntő díjai
I. helyezett 125.000 Ft
II. helyezett 100.000 Ft
III. helyezett 75.000 Ft

Balatonföldvári dobogósok:


Galácz Gábor - New Life Masszázs szalon

Gábor vállalkozásának fő profilja a komfortérzetet növelő test és talpmasszázs, lábápolás. Igény szerint mindezek mellett testékszerek szakszerű berakását is vállalja a vállalkozó, mely főként a fiatalabb korosztály igényeit hivatott kiszolgálni, de Gábor vállal frissítő és fogyasztó masszázst is.
Nehezebben mozgó vagy idővel kevésbé rendelkező vendégeket saját otthonában is meglátogatja.

 


Kurucz Ákos és Bári Bertalan - Sledom Könyvkereskedelmi Bt.

Használt tankönyvek és jegyzetek kereskedelme Győrben. A diákok jóval előbb hozzájuthatnak a tananyaghoz, valamint a nem használt könyvek eladása számukra bevételi forrás. A felvásárlást követően a készlet számítógépen katalogizálva kerül rendszerezésre. A könyvek minőségét tekintve 3 kategóriába sorolhatók. A diákok Interneten, telefonon és személyesen is jelezhetik igényeiket.

 


Fóti Gábor és Buzási Bálint - Zooming You Bt.

A vállalkozás speciális és egyedi képeslapok gyártásával foglalkozik, illetve CD- ROM formájában Budapest képcsomagot értékesít turisták számára Budapest egyik legnagyobb turisztikai központján, a Citadellán. A vevőről digitális fénykép készül a helyszínen, háttérben Budapest adott nevezetességével, mely számítógépes technológia segítségével képeslap formájában kerül nyomtatásra azonnal.

 

Salgótarjánból továbbjutottak:

Ferenczy Kristóf - Ferenczy Kerámia

A vállalkozás legfőbb profilja az igényes finomkerámia ipari termékek, tartós fogyasztási cikkek, kézműves díszműáruk előállítása. Célja az otthon tárgyainak kézműves voltával a mindennapi élet kellemesebbé tétele.
A termékek korongon készülnek s még nyers állapotban egyedülálló módon, faragással díszítve kapja meg a végleges formát. Az eljárás egésze alatt folyamatos kézimunkával készülnek a tárgyak.

 


Danyi Ivánné Sz. Mona - Stílus tehetségkutató és menedzser Bázis

Fő tevékenység a művészetoktatás (tánc, képzőművészet) és egyéb kurzusok, képzések, tanfolyamok szervezése, valamint a náluk nevelkedett tehetségek munkáiból / előadásaiból rendezvények szervezése. Óvodás kortól a felnőtteken keresztül bárki felkeresheti a bázist. A vállalkozás nagy hangsúlyt fektet - személyes okokból - a roma és az izraeli kultúrára.

 


Edutorial Tanácsadó Bt. - Csíkos Péter, Dr. Gombkötő Balázs, Ifj. Szilágyi János, Tóth István

Oktatási - pályázati tanácsadó és forrásteremtő vállalkozás. A cég nem csupán pályázatíró cég, hanem olyan szakmai tanácsadó vállalkozás, mely a pályázat elkészítése mellett vállalja, hogy az elkészült pályázatot más pályázatokkal együtt egy olyan koherens látásmódba kapcsolja össze, melynek célja nem önmagában a megcélzott pályázat elnyerése, hanem a felmerülő problémák lehetőségekhez képest való legjobb megoldása.

 

A Ceglédi győztesek:

Szabó István - Majsa Herba Bt.

Mezőgazdasági növénytermesztés, gyógy- és aromanövény termesztés. A termékek olyan illóolajokat tartalmazó növények magvai, levelei, virágai, szára és gyökere, melyeket nagy iparágak (kozmetikaipar, húsipar, szeszipar, édességipar, gasztronómia, gyógyszeripar, egészségipar) széles körben felhasználnak.

 


Major Róbert - Forrás Művészeti
Oktatási és Színházi Egyesület

Országos hatókörű, utazó színházat működtet (Kötelező Olvasmányok Színháza), mely elsősorban az általános és középiskolákban ajánlott illetve kötelező irodalmi műveket állítja színpadra, az egyesületi alapszabályuknak megfelelően kulturális örökségünk, irodalmi értékeink megőrzését tartja szem előtt. Kiemelt célja az egyesületnek a tehetségkutatás és gondozás. Az ország bármely részére elmennek bemutatni a színdarabokat.

 


Csobán Gyula Tamás - TOP MAGAZIN KFT.

Külföldi és hazai szaklapok, magazinok, újságok, hírlapok, folyóiratok előfizetéseinek közvetítése. A forgalmazás mellett a társaság egy innovatív tevékenységgel is szeretne mielőbb a piacra lépni. Ennek lényege, hogy létrehoznak egy olyan saját sajtóportált, ahol kivétel nélkül minden hazai nyomtatott sajtótermékről (szaklap, újság, magazin) megtalálható lesz egy címlap fotó, néhány bekezdésnyi leírással. A vállalkozás másik tevékenysége: egyedi hirdetési felület értékesítése a Máltai Típusú játszótereken.

 

Debreceni helyezettek:

Balogh László, Mudri György - ProMotivation Bt.

A termékek magja egy magával ragadó kép - általában természetfotó - amit egy vezérszó és egy inspiráló idézet követ. Ezek alapján lehet a motivációs témákat elkülöníteni. Pl: csapatszellem, innováció, kreativitás...
Ezek hordozói kezdetben fali és asztali képek, valamint üdvözlőkártyák. A vállalkozás szolgáltatásként vállalja egyéni, ügyfélre szabott témák megtervezését is. Ezek a motivációs kártyák megjelenhetnek pl. egérpadon és egyéb irodaszereken is.

 


Medvegy Veronika, Sztankó Péter, Babák Petra: Living in Hungary

Petra, Péter és Veronika olyan internetes szolgáltató céget szeretnének alapítani, amely angol honlap segítségével, a hazánkban hosszabb - rövidebb ideig tartózkodó külföldieknek (elsősorban diákoknak) szolgál közérdekű információval.
Ez az internetes oldal többek közt magába foglalja a városban történő eligazodás nehézségeinek, illetve – ebbe a számukra idegen világba – történő beilleszkedési problémáknak leküzdését.

 


Pacsika Pál - Netpark

A vállalkozása célja egy moduláris felépítésű Online Katalógus Program. 2 fő szolgáltatási csomaggal kíván jelentkezni a kis- és középvállalkozások részére az Internetes üzlet területén. Ezek tartalmaznak weblap és portál fejlesztést, valamint frissítését, e- mail fiók, tárhely, domain, online marketingszolgáltatást. A cég a PratkikX online katalógus rendszer segítségével egyedi megoldást kíván biztosítani a vállalkozások számára.

 


2003- AS ÉV KOORDINÁTORA

A "2003. év Koordinátora" címet az Életpálya Alapítvánnyal folytatott sikeres együttműködése alapján a Heves megyei Gyöngyösön tevékenykedő Liszkainé Aradi Mária érdemelte ki. Ezúton is gratulálunk neki.

Varga István a Shell Hungary Rt. vezérigazgatója gratulál a Liszakiné Aradi Máriánk, a 2003-as év koordinátorának.

 


Copyright 2005 © Hungary.Network Rt.

 
Bővebb információ a pályázatról
 
Nekik már sikerült