|
Az
Életpálya Alapítvány 1993-ban történt
megalakulása óta immáron
15. éve nyújt segítséget a vállalkozás
iránt érdeklődő fiatal 18-32 éveseknek
olyan formában, hogy segít vállalkozási
ötleteik kidolgozásában, valamint vállalkozásuk
elindításában.
Ennek
a korosztálynak az elmúlt időszakban lezajlott
változások hozták meg a lehetőségét,
illetve sokuk számára talán az egyetlen
lehetőségét annak, hogy vállalkozás
formájában önállóan próbálják
megkeresni boldogulásuk további útját az
alkalmazotti lét egyre ritkuló lehetőségei
közepette.
Alapítóink,
a Shell Hungary Rt. és az Ezredforduló Alapítvány
anyagi összefogásával és erkölcsi
támogatásával létrehozott Életpálya
megalakulása óta több mint 7000 fiatal számára
nyújtott tájékoztatást vállalkozási
témakörökben térítésmentesen
biztosított kiadványain keresztül, valamint
szakemberekkel történő személyes konzultáció
keretén belül. Tevékenységében,
arculatában a Nagy-Britanniában több mint másfél
évtizede sikeresen működő LiveWIRE szervezet
tapasztalatait és módszereit igyekszik hasznosítani.
Minden
évben kiírt vállalkozási
pályázata
során, az üzleti tervet elkészítő fiatalok
számára egy megmérettetési lehetőséget
is biztosít, ahol az elkészített tervük
alapján, szakemberek előtt kell megfelelniük az előírt
szempontoknak a vállalkozásuk elindítását
tervező, illetve egy évnél nem régebben
vállalkozó fiataloknak. E vetélkedő helyezettjei
különdíjakban és pénzdíjakban
részesülnek, melyeket szponzori felajánlásokból,
illetve az Életpálya Alapítvány
támogatásából biztosítunk. E
pályázaton, mely a "Keressük
az év legígéretesebb fiatal vállalkozóját"
címet viseli, immáron tizenegyedik alkalommal vettek
részt a fiatalok és az elmúlt időszak alatt több
mint 1200 üzleti tervvel pályáztak.
2000
őszétől kezdve az Ifjúsági
Pénzügyi Támogatási Program
keretén belül kedvezményes feltételű
visszatérítendő pénzügyi támogatási
lehetőséget tudunk azok számára felkínálni,
akik vállalkozásuk beindításához,
illetve működtetéséhez anyagi segítséget
várnak.
Ez
a lehetőséget Károly - walesi herceg - nevével
fémjelzett Youth Business International által
biztosított pénzügyi háttér,
valamint a Polgári Takarékszövetkezettel létrejött
együttműködési megállapodás alapján
tudja az Életpálya Alapítvány
biztosítani.
Meg
kell említenünk továbbá mindazon
szervezeteket, cégeket, magánszemélyeket, akik
támogatásukkal az Alapítványt, illetve a
vállalkozói pályázat nyertes fiataljait
segítik szakmai közreműködésükkel,
valamint anyagi támogatásukkal.
Fő támogatónk a Shell Hungary Rt. mellett, a T- Mobile Magyarország Rt. is jelentős támogatást nyújt az Életpálya programjainak működtetéséhez. Az elmúlt évben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány is csatlakozott céljaink megvalósításához, éves pályázatunk pénznyereményét ők biztosítják.
Köszönjük
nekik és minden résztvevőnek az Alapítványunknak
és a fiataloknak nyújtott segítséget,
mert hozzájárulásuk nélkül a
kitűzött céljaink nem lennének megvalósíthatóak.
Életpálya Alapítvány
Honlap:
www.eletpalya.hu
E-Mail:
Cím:
1094 Budapest, Tompa u. 17/B.
Telefon: (06 1) 215-7651 és 455-0539
|