Hírek:
Aktuális információk, érdekességek
2010. július 26.
Mindig nagy öröm, ha egy korábbi versenyző, vagy tanácsért hozzánk forduló fiatal sikeréről értesülünk. Az alábbi levelet szeretném Veletek megosztani - remélem annak írója sem bánja, hiszen esete tanulságos lehet mások számára is.


Kedves Életpályások!

Mint régi versenyzőtök, szeretném megosztani Veletek az örömömet, hogy három elbukott vállalkozás után egy olyan dologba fogtam bele, amelyben megtaláltam azt a foglalatosságot, amit mindig is szerettem volna csinálni. Ez a mesterség a sajtkészítés.
Úgy gondolom, hogy az eddigi eredményeimben nagy része van annak a szemléletnek, amelyet Tőletek kaptam a versenyre való készülés közben. Igaz, az már nem most volt, de a sok bukdácsolás tanulságával együtt most érett be ez a tudás.
Szeptember 27-én kezdtem sajtot készíteni. Hat liter tejjel kezdtem, és mivel finom volt a sajt, elkezdtem kísérletezgetni az ízekkel is, és rögtön kínálgattam a baráti körömben. Ez a kínálgatás olyan jól sikerült, hogy jelenleg 800 liter tejet dolgozom fel hetente. Ez az eredmény természetesen sok ember összefogásából és segítségéből született.
Mindig is arra törekedtem, hogy az értékesítés véletlenül se hasonlítson a megszokotthoz. Elsősorban a személyes kapcsolatokra építek, mint ahogy annak idején a helyi termelők is. Ebben a világban ez már nemcsak a fizikai világban működik, hanem az éterben is, a világhálón keresztül. A honlapunk (
www.hazisajtok.hu), és facebook-os tevékenységünknek hála, maradéktalanul tudjuk értékesíteni sajtjainkat.
Számomra az a tanulság, hogy ha az ember vállalkozni szeretne, nézzen magába mélyen, mit is szeret csinálni, másképp lélektelen lesz a dolog.
Még egyszer köszönöm a hajdani segítségeteket!

Üdvözlettel,
Bolya Gergely


„Keressük 2010. legígéretesebb fiatal vállalkozóját!” verseny eredményhirdetése

Idén 17. alkalommal hirdette meg az Életpálya Alapítvány vállalkozói versenyét melyre olyan 18 és 32 év közötti fiatalok pályázhattak, akik vállalkozásukat 2009. április 1. után alapították vagy beindítását ezután tervezik és vállalkozási ötletüket üzleti terv formájában adták be.




A májusban lezajlott elődöntőket követően a szakmai zsűri által legígéretesebbnek tartott 10 pályázat jutott tovább az országos döntőbe. Az idei pályázók között sokan tervezik online vállalkozás beindítását, de szép számmal akadtak kreatív, innovatív ötletekkel indulók, akárcsak a kultúra közvetítésére vállalkozó fiatalok.
Az ünnepélyes díjkiosztó június 25-én a Stefánia Kulturális Központban zajlott, ahol a döntősökről készült filmek is levetítésre kerültek. Az első három helyezett idén is a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány jóvoltából részesült pénzjutalomban, ők 500 000, 350 000, illetve 250 000 Ft-ot kaptak. Továbbá a közel 30 szponzor által felajánlott értékes nyereményekből részesült a tíz döntős.

1. helyezett, a „2010. legígéretesebb fiatal vállalkozója” díj nyertese az IQC Mérnöki Kft. ügyvezetője,
Balogh Rita lett. A Rita által létrehozott Kft. egy építőipari vizsgáló és kalibráló laboratórium, üzemi gyártásellenőrzési tanácsadó- és felkészítő iroda. A vállalkozás még nincs egy éves, de már 7 főnek, zömében nőknek ad munkát és nagyobb megbízásokat is képes hatékonyan kezelni, amivel sikerült kivívnia a hölgyeknek ebben az egyébként férfiak uralta szakmában a partnerek megbecsülését.
2.helyezett lett a Pillangó Art tulajdonosa, Jánosi Anita Kincső. A vállalkozás egyedi készítésű divat kiegészítőkkel foglalkozik. Kínálatában megtalálható a hazai egyedi kiegészítők széles választéka. A termékpalettát a Kincső által készített termékek mellett magyar iparművészek, kézművesek és dizájnerek termékei színesítik. Boltjában, mely Eger bevásárolóközpontjában található a vevők igényeinek megfelelően az üzletben található anyagokból válogatva, megrendelésre is készítenek termékeket, legyen az táska, pénztárca vagy ékszer.
3.helyezett a Vándorpiac ötletének megálmodói, Radnóthy Szabolcs és Terján Nóra. A vállalkozás alapja a kereskedelem és a kultúra közvetítése az utcán, mai köntösben, mai üzenettel a ma emberének. Szabolcs szeretné összefogni a hazai kortárs ipar -és képzőművészeket, mindezt rendhagyó módon, olykor provokatívan, olykor finoman, beágyazva a városi életbe. A Vándorpiac hónapról hónapra, évről évre vándorol, viszi magával a standokat, a kereskedőket, a programokat és a kiállításokat, maga megy el a kultúrát közvetíteni országszerte.

Az Életpálya Alapítvány jövőre is meghirdeti versenyét. A felkészülésben segítséget nyújtanak  szakmai önkénteseink, akik egész évben ingyenes tanácsadással várják a vállalkozni vágyó fiatalokat, legyen gazdasági vagy jogi kérdésük. Keress minket weblapunkon található elérhetőségeinken! Kiadványaink egy gyors regisztrációt követően letölthetők. A jelentkezési határidőhöz közeledve, egy üzleti terv író tréningre is jelentkezhetnek azok, akik még további szükségét érzik a szakmai segítségnek.
A következő verseny kiírásának várható időpontja: 2011. első negyedéve. Figyeld honlapunkat az aktuális információkért!

Kedves Partnerünk, Ügyfelünk!

Ha tevékenységünket támogatásra méltónak találja,
kérjük támogassa adójának 1% - ával az Életpálya Alapítványt.
Adószámunk: 18048906-2-43

Az alábbi linkre kattintva letöltheti a felajánláshoz szükséges nyomtatványt:
http://www.nonprofit.hu/szerv/nyilatkozat/6478.html

Felajánlását köszönjük!
 


Az Üzleti Hálózatok Inkubátorháza várja vállalkozás iránt érdeklődőket, a kezdő vállalkozókat, az induló és a fejlődő vállalkozásokat.

Vállalkozás? Helyiségbérlés? Fejlődés és növekedés? Üzleti kapcsolatok?
Mindez egy helyen: http://www.uzletihalozat.hu/

Kedves Érdeklődő! 

Az Életpálya Alapítvány új helyre költözött.

Az új telephelyünk: 1094 Budapest, Tompa u. 17/B.

Tel/fax: 061-215-7651

Telefon: 061-455-0539

e-mail: info@eletpalya.hu

Észrevételeiteket, tanácsaitokat az oldallal kapcsolatban szívesen
fogadjuk az info@eletpalya.hu címen.


Copyright 2005 © Hungary.Network Zrt.

Vélemények